"Nincs olyan,hogy Cullenék feladják", avagy egy kis ízelítő

Sziasztok régiek és újak!:)

A blogzónások már régóta ismernek, a blogspotosoknak pedig had mutatkozzak be. A nevem Maya, vagy Excalibur. Itt inkább Maya. Egy 15 éves tini lány vagyok, imádok írni,olvasni, lovazni, a barátaimmal lenni,és Ilianám nyakán lógni. ♥ Remélem, ezt olvasod csajszi!:)  Átlagos lány vagyok, átlagos élettel, semmi érdekes. Szeretem az Alkonyat filmeket, és IMÁDOM a könyveket!:) Most egy régóta írogatott novellákból ihletett történetet szeretnék nektek majd bemutatni. Remélem, nem fogjátok elítélni a fanmade szereplőm(i)et. Tudom,nehezen fogadja el az olvasó brigád őket, de azért egy próbát megér,hátha.:) A Team Jacob tagoknak nagyon ajánlom ezt a blogot, elvégre az egyik központi karakter Jake lesz. Igyekszem hű maradni a szereplőkhöz,reméljük, ez össze is fog jönni! Ha van kedvetek,időtök,akkor olvassatok bele, és meglátjuk, mi lesz belőle!:) 

Most pedig kedves Blogzónások! Sajnálom,amiért befejeztem az Another One-t. De sajnos nincs ihletem tovább írni. Nem tehetek róla, tisztelem valamennyire Justint, de valahogy lecsengett  ez az ihletrohamom.  Sajnálom, de talán még magamnak is ennyi időbe telt bevallani,hogy kész,ennyi volt. Az igazat megvallva azt a könyvemet is egy bizonyos emberhez kötődő szerelmem alkotta.  De az írást nem hagytam abba,sőt! Megszállt ismét egy roham, amit szeretnék veletek ismét megosztani! Az Another One család ÖRÖK ÉS ELPUSZTÍTHATATLAN!! ♥ Imádlak titeket,és remélem,hogy itt is számíthatok egy-két buzgó olvasóra!:) ♥

Na,de nem is húzom tovább a szót. Íme, az első, bevezető rész,amit már megszokhattunk Meyertől: igyekeztem hűen a kedvenc írónőmhöz kezdeni a sztorit. Remélem,tetszeni fog!!!

Üdv: Excalibur/Maya

*******

Sötétség lepte el La Push-t. A sirályok fülsiketítő vijjogásán kívül semmit nem lehetett hallani, és a hatalmas viharfelhők egyöntetűen borították be a máskor szikrázó,kék eget. Mozdulatlan, hideg testem nyugodtan feküdt az iszapban. Valahonnan messziről hallottam a tenger egyre vehemensebb morgásait. Végig néztem homokos, véres karomon,majd üveges szemekkel meredtem el a semmibe. Féltem volna? Nem. Akkor?  Felkészültem a halálra? Az sem. Talán rájöttem, hogy hiába küzdünk. Hiába minden, a remény elveszett, és a bennünk élő, máskor szikrázó lángok puszta hamuvá lettek. Hol az akarat, a szeretet, az elszántság? Mindez elhagyta a testem,és most lebegek fény s árnyékvilág között. Lelki szemeim előtt megjelent a családom. Carlisle, Alice, Esme, Emmet, Rosalie, Jasper, Edward, Bella…és Renesmee. A kicsi,drága Nessie. Magamban elmosolyodtam, ahogy édes kis szemeire gondoltam, csilingelő kacagására, miközben apja borzas haját fedezi fel aprócska ujjaival. És most, hol van ez a drága lélek? Az a kicsi remény sugár, az az apró szikra eltűnt ismét a homályban. Soha nem leszek képes megmenteni sem Őt, sem a családunkat. Sem pedig Jacobot. A szívembe hirtelen, mintha ezernyi mérgezett tőr fúródott volna. Drága Jacobom. Az emlékek azonnal lerohanták terhelt elmém minden zegét-zugát. A barnás fekete szempár, ami élénken csillogva nézett vissza rám, a szikrázóan fehér fogakból álló,széles vigyor társaként díszelgett. De a fény, ami csillogott ezekben a szemekben, hirtelen kihunyt. A máskor erőtől duzzadó,izmos test, most véresen, sebekkel tarkítva zuhant a földre. A mosoly helyét átvették a kín alattomos ráncai, amelyek kitartóan kapaszkodnak az ember arcába. Mellkasa mély, nehéz lélegzetektől emelkedett csupán. Gyönyörű szemeiben halványan égett az elszántság, és ajkai egy mondatot susogtak felém: Bocsáss meg. És aztán egy erős lökés, majd a szél simogatása, ölelése ragadott magához. És a fájdalmas tekintet addig távolodott tőlem, amíg a háborgó tenger vize össze nem csapott a fejem felett. A semmibe révedő szememből hirtelen megszökött egy kósza könnycsepp. Lassan, komótosan folyt végig az arcomon, minden miliméteren égető nyomot hagyva maga után. Hagytam,hogy Ő kerüljön a nyamvadt vérszívók karjai közé. Nem tudtam semmit tenni azért,hogy megmentsem azt,akit szeretek. Lehunytam a szemem. Vártam,hogy sok száz könnycsepp kövesse azt az egyet. De nem jött egy sem. Az arcomon tüzes, égető fájdalom száguldott végig a könnyem nyomán, gyorsan elborítva az egész testemet. Néma sikolyok hagyták el a számat. Azt hittem,meghalok. Ám a fájdalom alább maradt. Az egész lelkem elborította az üresség. Nem éreztem semmit. Megdörrent felettem az ég, és az eső cseppek apró, jeges késekként kezdtek alá hullni az égből. Aztán a testemre hullva, mintha ezernyi kis tűként indulnának tovább. Minden pici tűhegy, mint egy szövevényes gyökérzet, behatolt a bőröm alá. Egészen a lelkemig ért az összes. Hirtelen a bennem lévő hamu óriási lángokban tört fel a mélyből. A mellkasom megemelkedett, egy percig nem jutottam levegőhöz. Tágra nyílt szemekkel lihegtem, és nagy nehezen felkönyököltem. Nem.

- Nincs olyan,hogy a Cullenék feladják… - A kezem az iszapos sárba süllyedt.

- Soha, soha nem fogom azokat cserben hagyni,akiket szeretek. – Morogtam egy szisszenés közben. Éles fájdalom hasított minden mozdulatnál a testembe, de nem érdekelt. A remény tüze eddig soha nem tapasztalt lángokkal égett a szívemben. Ekkora erőt, elszántságot még soha nem éreztem,mint akkor.

- Ha át is kell verekednem magam ezer,meg ezer vámpíron is…- Köptem ki a vér a számból,és nehezen, de feltérdeltem. Az eső már szakadt, a sötét felhők pedig vészjóslóan kavarogtak a fejem fölött. A hajam rátapadt az arcomra, és véres, saras lé folyt végig rajtam. Mélyeket sóhajtozva, elnéztem a sziklák felé. Oda,ahol azok a mocskos vérszívók elkaptak. Oda,ahol fel voltam készülve a halálra. Oda,ahol Jacob utoljára rám nézett. Éreztem. Még éreztem,hogy él. Élnie kellett.

- Megkereslek. – Morogtam az esőbe. Az ég hatalmasat dörrent. Mintha csak egyet értene velem.

- Meg én, Jacob Black. – Kiabáltam az esőbe. Villámok borították el La Push-t. Farkas vonyítás rázta meg a levegőt.