I. fejezet

Kedves olvasóim! :3

Hát először is: HÚHA! Már többen is megnéztétek a blogot, amit mérhetetlenül hálásan KÖSZÖNÖK! ♥ :)

Most pedig íme, az első fejezet. Nos, mielőtt bárki elkezdené ezt olvasni, olvassa el a fenti menüsorban a Szereplőket, mert abban le van írva néhány előzmény, amiből megérthetitek az első részt. Nem valami eseménydús, de azért remélem,tetszeni fog! A komikat nagyon várom, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre!! :) Iliana drágám, remélem, úgy gondolod,megérte hamarabb hazajönnöm! ♥ :P Szeretlek titeket, jó olvasást!:)

Üdv: Maya/Excalibur

. I. fejezet

~*~

„Az én életem és az övé egy szállá fonódott össze. Ha az egyiket elvágják, elszakad mindkettő. Nélküle nem élném túl. És ő sem élné túl nélkülem.”
Stephenie Meyer

Hogyha letépünk egy virágszálat, a növény, amely hozta, vajon mit érezhet? Talán azt, hogy elvették az ékességét, elvették a magzatát,és reménytelenül siránkozik egyetlen gyermekének halálos ágya után? Vagy túl tudja tenni magát a gyászon, és megpróbálja menteni újabb gyermekét? A természet ritka kincs, és ritka erő. Az, amit mi természetfeletti erőnek nevezünk, tulajdonképpen maga a természet. Csak és kizárólag ő tudja felülmúlni önmagát. Bármit megtesz a túlélés érdekében. Végig simítottam az apró, fehér hóvirág szirmait.

- És talán ez az egyetlen dolog, ami erősebb mindannyiunknál. – Könnyedén igazgattam ujjaim között a törékeny kis életet. A virágszirmok bársonyosan érintették a bőrömet, és az apró harmatcseppek kristályokként ragyogtak rajtuk.

- Maya néni!! Maya néni!! Nézd, ez a kis gyík meghalt! – Rémülten kaptam fel a tekintetem az apró virágról, és rögtön keresni kezdtem a rémült, csengettyű hang tulajdonosát. Ahogy megpillantottam a csodálatos, csillogó szempárt, megkönnyebbülten álltam fel a földről.

- Mi a baj,Nessikém? – Remegő kis kezecskéjét felém tartotta, és krokodilkönnyek áztatták el hamvas arcocskáját. Érdeklődve néztem az apró, puha tenyerekbe. Egy közönséges zöld gyík hevert unokahúgom markában, farok nélkül. Lágyan mosolyogva leguggoltam a kislány elé, és kedvesen néztem a könnyes, kétségbeesett arcocskájába.

- Nem halt meg a gyíkocska, drágám. Csupán elájult. – Magyaráztam lágy hangon, mire a kétségbeesett szemekben remény és kétkedés keveréke csillant.

- De hát miért? Meg se mozdul! Én csak el akartam kapni,és amikor megfogtam, leszakadt a farka! Pedig nem akartam megölni, se megenni… – Görbült ismét sírásra a szája, mire kisimítottam egy kósza, aranylóan csillogó tincset az arcából.

- Nessie, a gyíkok önvédelemből képesek megválni a farkuktól.  Ők így védekeznek a ragadozók ellen. És utána egy darabig tetszhalottnak tettetik magukat. – Renesmee úgy nézett engem, majd a gyíkot, mint valami hihetetlen, egyedi dolgot.

- De akkor nem lesz baja? – Kérdezte reménykedő hangon, mire megsimogattam a kezét.

- Nem, Nessie, nem lesz. Csak tedd le szépen a kőre. – Biccentettem egy sziklára, ami közvetlenül az erdő szélén ült a napsütésben. Nessie bőszen bólogatott, és elindult a szikla felé. Felegyenesedtem, és mosolyogva figyeltem ezt a drága csöppséget. Ahogy apró, meztelen lábait szedegette a földön, mintha két puha tappancs libbenne át az avaron, aranyló haja pedig szelíden szállt a szellőben.

- És a napsugár meggyógyítja, igaz? – Kérdezte cserfes, kislányos hangon.

- Igen, kedvesem. Az feltölti energiával. – Renesmee ettől fellelkesülve futni kezdett a maradék pár méteren. A sziklához érve óvatosan ráhelyezte a piciny testet, majd egy percig nézte, hátha az valami csoda folytán megmozdul. Én a tisztáson járattam körbe a tekintetemet. Ez az a tisztás, ahová Edward bátyám és Bella barátnőm járnak. Az ő tisztásuk, ahogy Bella nevezi. Mosolyogva néztem körbe. Az egész olyan mesebeli volt, ahogy Bella is mindig áradozott nekem róla. A virágos rét ugyan még csak tavaszra készült, de még így is festői látványt nyújtott. És valóban, volt valami varázslatos ebben a helyben.

- Nessie, ugye, hogy sokkal jobban érzi magát..? Nessie!  - Meg akartam fordulni, de amikor hirtelen nem éreztem unokahúgom szagát, rémült lettem. A levegő elnehezült, és a napot eltakarták a gomolyfelhők. Feltámadt a szél, és magával hozta néhány lény szagát is. Megfeszültek az izmaim, és éreztem a testemen végigfutó remegéseket.

- Hát, íme. Megvan, amiért jöttünk.  Ennek a senkiházinak adjátok meg a végtisszességet. – Aro undorítóan mézes hangja végképp feldühített, de amikor odakaptam a tekintetem a hang irányába, teljesen lefagytam, mintha a jég a szívemig hatolva megbénított volna.

- Jacob,ne!!! –

***

Alice szemszögéből:

-  Ááá, ezt képtelenség bírni! – Öröklétem ellenére sohasem éreztem még magamat ilyen fáradtnak, és Jazz-et sem. Ahogy kiviharzott a szobából, kétségbeesetten siettem utána. Máskor talán elbírok az érzéseimmel egyedül, de most szükségem volt rá.

- Jasper, várj! – Szerelmem megtorpant a lépcsőnél, és görcsösen belekapaszkodott a korlátba. Nem tudtam, mit tehetnék. Annyira nem akartam kitenni ennek! De nem tehettem róla, a jövőbelátásom egyre zavarosabb volt. Óvatosan odaléptem mögé, és a vállára tettem apró kezemet. Még mindig el tudok csodálkozni azon, mennyire pici is vagyok hozzá képest. A ruha anyagán keresztül kemény, hideg teste megfeszült az érintésemtől.

- Ne haragudj, Alice. Nem tehetek róla, de annyi benned a feszültség, és a kétségbeesés, hogy már engem is magába kebelez lassan. Én pedig utálok kétségbeesett lenni. – Morogta, majd lassan elengedte a korlátot. Ellökte magát, és szembe fordult velem. Ha lennének könnyeim, biztosan zokogva borultam volna Jasper nyakába.

- Én.. – Jazz felszisszent, és kezét finoman a számra tapasztotta. Aranysárga szemeibe néztem, és reménytelenül kutattam válasz után az íriszeiben.

- Ne mondj semmit. Én is aggódom, akár csak mindenki más. Ezért is vagyok ilyen. Mindenki aggodalmát meg félelmét átérezni nem épp egy kellemes dolog. – Próbált elmosolyodni azzal a tipikus arckifejezésével. Megráztam a fejem, és elhúzódtam tőle. Felsóhajtottam.

- Tudom! Bella még mindig nem ébredt fel, és ez is aggaszt mindenkit. De Maya eltűnése, és ezek a jövőképek is rátesznek egy lapáttal. Napok óta.. – Jasper megforgatta a szemeit.

- …nem látsz egyebet,csak mindig ugyanazt a képet: Nessie 8 évesen kint van a húgunkkal Belláék tisztásán, és Renesmee talál egy gyíkot,amit rátesz egy sziklára, aztán Maya megijed,mert a kislány eltűnik, és Aro pedig előjön, hogy kinyírja azt a kuty..Jacobot. – Köszörülte meg a torkát, és próbált nyugodt arcot vágni. De már csak magamból kiindulva sejtettem,hogy ez alkalommal nem fog neki sikerülni.

- A Volturi nagy fenyegetés a számunkra, és azt a képességem nélkül is tudhatjuk,hogy el fognak jönni ide. – Mormogtam, miközben a felsőm csatjával babráltam. Jasper felsóhajtott, és félszegen elmosolyodott.

- Igen, de azt is tudnia kell, hölgyem, hogy Carlisle Cullen minden ilyesmire fel van készülve. Ne aggódj feleslegesen, kérlek! – Nyögte az égnek emelve az arcát. Csípőre tettem a kezemet, és grimaszt vágtam.

- Feleslegesen?! Jasper, Maya pár nappal Nessie születése előtt teljesen megőrült, kifordult önmagából, és Edward sem tudta kiolvasni a gondolataiból az okát! Direkt el akarja titkolni előlünk, mi a baja, és tudta,hogy a farkasok idejönnek, még is az utolsó pillanatban lelépett. Sohasem láttam a jövőjét, ezért idegesít, hogy most miért jelennek meg ezek a képek a fejemben, benne a Volturival, Mayával, Jacobba és Renesmeevel! Szerintem igenis van miért aggódni, arról nem is beszélve,hogy Bella még nem ébredt fel!! Mi lesz velünk, ha nem is sikerült?! Ó, te jó ég, bele se merek gondolni.. – Fulladt el a hangom,miután jól kikeltem magamból. A gondolatra,hogy el kell veszítenem a húgomat, le kellett ülnöm. Némán meredve a semmibe csúsztam le a folyosó fala mentén. Jasper aggodalmasan, és idegesen guggolt le velem szembe.

- Alice, nézz a szemembe! – Kért lágyan, a hangja még is határozottan csengett. Én úgy éreztem, vége, itt felmondta az idegrendszerem a szolgálatot. Csak természetellenesen elmosolyodtam,akár egy félőrült.

- A katonás hang sose megy ki a fejedből, igaz, Jazz? – Jasper megütközött a hangomra, és óvatosan megütögette az arcom. Semmit sem ért vele. Kezdtem teljesen elveszíteni önmagam. Jazz erre összeszűkült szemekkel lekevert nekem egy pofont. Nem is tudom, mi lett volna,ha nem teszi meg. Pár pillanatig némán meredtem rá, Ő pedig kérdőn és aggodalmasan vizslatott.

- Köszönöm.. – Hajtottam le a fejem. Jasper megkönnyebbülten felsóhajtott. Lehunytam a szemem,és elszégyelltem magam.

- Jöjjön, kisasszony. És ne szégyellje. – Tűnt el hirtelen alólam a talaj, és mire felpillantottam Jasperre, ő már emberi tempóban cipelt le a lépcsőn. Hálásan nyomtam az arcomat mézédes illatú nyakába.

- Köszönöm. – Ismételtem meg önmagam, és egy apró csókot nyomtam a bőrére. Jasper arcra megrándult, ebből tudtam,hogy mosolyog.

- Ne köszönd. – Ahogy leértünk, Edwardot pillantottuk meg a díványon ülve. Kezeit a hajába túrta, és gondterhelt arccal, némán nézte az előtte fekvő asztalt. Jasper hirtelen megállt,és egy pillanatig némán nézte a bátyánkat. Edward felhorkant, és felkapta ránk a fejét. A szemei alatt sötét karikák éktelenkedtek, és az íriszei,akár az ónix. Ijesztően meggyötört arccal nézett felénk. Úgy éreztem,jobb,ha leugrom Jasper karjaiból.

- Ne is próbálkozz, Jasper. – Edward mély, nyugodt hangja a szokottnál is hidegebb volt. Elhúzott szájjal libbentem mellé, és lehuppantam a díványra. Edward továbbra is maga elé meredt. A sötét asztallapot nézte, mintha onnan várna választ a kérdéseire, pontosabban csak egyre. Felkel-e valaha is a szerelme.

- Sajnálom. Úgy tűnik, a mostani érzelmi helyzet meghaladja a képességeimet. – Jasper hangja kifejezéstelenül csengett, és hangtalanul lépett,majd ült le a velünk szemben lévő fotelbe. Edward némán megrázta a fejét, amolyan, semmi bajt üzenve. Felsóhajtottam, és lassan hátradőltem. Semmit nem láttam a jövőből, a fejem még mindig túl zavaros volt. Az utóbbi napok teljesen összekuszálódtak. Edward próbálta átváltoztatni Bellát, amikor szülni kezdett, amíg mi Sam Uleyval és a quileute falkával harcoltunk. Bár nehezemre esik bevallani, ha nincs az a kutya Jacob, akkor talán Sam megöli Renesmee-t. Az emlékképre akaratlanul is kirázott a hideg. A hatalmas fekete farkas beugrott a házba, betörve az üveget, és egyenesen Rosalie és Nessie felé fordult. Rose ugyan próbált védekezni, de közben a picit tartotta a kezében, minket pedig mindannyiunkat lefoglalt egy-egy büdös korcs. Sam félreütötte Rosaile-t az útból, és már majdnem lesújtott a picire, amikor Jacob az utolsó pillanatban ráugrott. Akárhogy is van, tartozunk annak a farkasnak. És ezt Edward fogadta el a leginkább, bár tudtuk, hogy neki a legnehezebb beengedni őt a család életébe. Borongós arccal néztem a falra. Eszembe jutott, amikor Carlisle elmondta Jacobnak, hogy eltűnt a testvérünk. Az a kutya nagyon ragaszkodik hozzá, bár ez nyilván ilyen vérfarkas-beütés lehet.

- Megtennéd, hogy nem gondolkozol ezeken, Alice? A gondolataid egy kicsit hangosak. – Morgott fel hirtelen mellettem Edward, én pedig felhúztam az orrom.

- Edward, nem tehetek róla, hogy jár az agyam. Sajnos nem születtem szellemi fogyatékosnak. – Forgattam meg a szemeimet, mire fújtatni kezdett.

- Tudom, de kérlek,ne a közelemben.. – Felpattantam, és Jasperhez léptem. Útközben elkaptam a kezét,és húzni kezdtem magam után.

- Rendben, ennyi erővel ki is rúghatsz a házból, mivel nincs olyan szeglete,ahol ne hallanád a gondolataimat. – Mondtam hátra a vállam felett, és meg sem vártam a bátyám válaszát. Fogalmam sem volt,hova mehetnénk, de el innen,és Jasperrel. Szerencsére Jazz készségesen követett. Ezt imádtam benne. Sosem kérdezte, hova, miért, és hogyan. Bízott bennem, szeretett, és követett, bárhová is mentem. Szüksége volt rám, és nekem is rá, és ez annyira jó érzés! A garázsba érve a ferrarim mellé léptem. Jasper beszállt az anyós ülésre, én pedig már indítottam is a szépségemet. Hangosan járattam a motort, aztán egy éles kanyarral ki is repültünk a garázsból. Ahogy a kocsim az útra ért, már is tövig tapostam a gázpedált. Jasper elmosolyodott mellettem.

- Hallotta, hogyan mentél el,most már nyugodtan vezethetsz normálisan. – Hangja olyan elégedetten csengett,mint amilyen elégedettnek én éreztem magam. Bár sajnáltam Edwardot és együtt is éreztem vele, nem tudtam tovább elviselni ezt a helyzetet otthon, muszáj volt kicsit kimozdulnom.

- A farkassal akarsz beszélni? – Kérdezte hirtelen Jasper, mire szótlanul a napszemüvegemért nyúltam, és óvatosan felvettem. A kezem ismét a kormányra helyeztem, és most már kényelmesebben süppedtem az ülésbe.

- Igen. Segítenie kell. Meg kell találnunk Mayát, és akár hogy is, de a látomásomból,vagy mimből kell kiindulnunk. A család képtelen most bármire is, Carlisle és Esme had támogassák Edwardot, Rosalie és Emmet pedig vigyáznak Renesmee-re. Bella biztonságban van, és tudom, érzem, hogy fel fog ébredni, csupán idő kérdése. De ha jön a Volturi, ahhoz mindenki kell. És Jasper, nem értem ennek a folyamatos látomásnak az értelmét, de.. – Magyaráztam, igyekezve keresni a megfelelő szavakat.

- ..de úgy érzed, hogy Maya bajban lehet, és szükség van a farkasra is. – Fejezte be a gondolataimat Jasper. Az ajkamba harapva bólintottam.

- Pontosan. És Nessie is bajba kerülhet. – Ejtettem ki nehezen a szavakat. A fák összemosódtak az autóm mellett, ahogy a kereszteződéshez értem. Gombóccal a torkomban, és idegesen fordultam a La Push feliratú táblával jelzett útszakaszra. A fák hirtelen mintha vadregényesebbek lettek volna, és ijesztően magasodtak az autó fölé. Jasper megérezte az idegességemet, és bársonyos kezét az enyémre fektette. Fellélegeztem. Megszorítottam az ujjait, és határozottságom egyre növekvő hullámától feltüzelve váltottam sebességet.

~*~